Jó cucc ez a mellőzött lista! Müködik:D
1 kommentel feljebb írtam le hogy mit jelent a halálozási ARÁNY.
Ha van egy vírus amit HA ELKAPNAK x% hal meg. Ez a halálozási arány. Honnan a ****ból jön ilyen mértéktelen sötétség már. Istenem.
Ha annyian lettek volna ebolásak mint ahányan covidosok már nem lenne társadalom. Ha elkapta volna mindenki a covidot akkor már szintén nem lenne társadalom. Nem értem mit nem lehet ezen érteni.
"egész társadalmat érintő" jelezném az emberi társadalom az összes embert alkotja amiről beszélsz lehet társadalmi csoport kisebb is, de a globalizáció óta vonatkoztatható az egész emberiségre mivel nagyjából közös társadalmat alkotunk, de nyomassad csak a lenézős szart.
-magyar társadalom (minden magyar)
-emberi társadalom (az egész emberiség)
Én nem mondtam, hogy az ebola 100% ban öl. Látod te nem tudsz olvasni. Ha az elbola elindult volna és végig megy az emberiségen akkor az emberi társadalom összeomlott volna a halálozási arány (50%) miatt.
Ahogy eléggé megingott a covid miatt is pedig az csak 2.5%.
A mondatom amit hamisan beállítasz annak, hogy azt írtam mindenkit megöl:
"Ha annyian lettek volna ebolásak mint ahányan covidosok már nem lenne társadalom"
Ez továbbra is igaz ahogy fentebb írtam. Minden szociális és egyéb rendszer összeomlana és anarchiába fulladna a világ...vagyis nem lenne nagyon társadalom. Emberiség volna túlélőkkel.....látod lehet mégse mondtam akkora ****ságot de csapasd.
Sokan élvezik valamiért h specifikusan velem kötekednek...valsz azert mert reagalok allandoan.
Sajnos az a baj, hogy nem csak szövegértési problémáid vannak, hanem a fogalmakkal sem vagy tisztában. Mi köze a covidnak a társadalomhoz? A kifejezés egy tartós emberi közösséget jelent, amely szervezett tevékenységet valósít meg fennmaradása érdekében.
Amire te gondolsz az az emberiség, vagy emberi faj, amit egy ilyen vírus "megtizedelhet". Abba már be sem megyek, hogy mire is gondolhattál, amikor azt állítod, hogy ha mindenki elkapta volna a covidot, akkor...
A covid halálozási aránya a legfrissebb adatok alapján kb 2,5 százalék, az eboláé 50-55, nem 100. ;-)
De nem szeretnélek meggyőzni semmiről, ha neked így könnyebben megy az alvás, akkor neked van igazad és én tévedtem.
Gizdalord!
Elolvasva a hozzászólásaidat, akkor ezek szerint a 3. oltást is beadatod. Azt mikorra tervezed? Mész majd ellenanyagot méretni és ha alacsony, akkor adatod be? Igen ám, de a vírus jövőre sem fog eltűnni és akkor meg majd beadatod a 4.-et?

Amúgy meg fogsz lepődni, de nem pártolom a 3. oltást mert tovább látok önmagamnál és nem vagyok bogáragyú mint egyesek.
A korona akkor fog visszaszorulni, ha az egész világ be lesz oltva. Jelenleg van rengeteg olyan ország ahol az átoltottság nem éri el a 10%-ot sem. Hiába lenne beoltva az egész északi félteke, ha délen minden évben jönne egy olyan variáns ami meg****** az egész világot újból.
Ebből kifolyólag erősen pártolom azt, hogy minden vakcinát leadjanak oda aholn nincs! Csak hát éljen a kapitalizmus és nem adják oda, meg nem adják oda a gyógyszerkészítéshez az útmutatót se, szal inkább dögöljön meg az egész világ csak legyen lóvé. Na mind1. Csak még 1 pont a kapitalizmus ellen.
Amúgy meg...mi a **** van akkor ha beoltatod magad évente egy oltással? Meghalsz tőle vagy mi? Vagy honnan jön a kérdés. Ez annyira ilyen dedó szint gyerekhangon "ppfff és mit fogsz csinálni! Majd jól megvéded magad ellene oltááásssaaal? Fogadjunk hogy vitaminokat is szedsz! Lúzer!!!"
Kb ez hangzik a kérdésedből.
Csak látnék már egy retkes felvonultatott és kifejtett, tényekre alapuló nem anekdotális érvelést a vakcina ellen. LoL!

Szerinted (már ha jól értelmezem az újabb szöveghányásod) az egész világot be kell oltani és akkor minden oké lesz?
Szóval a nagyhatalmaknak az összes önrendelkezésű országot kényszeríteni kéne arra, hogy kényszerítsék rá az oltást a teljes lakosságra. Önszántukból nyilván nem fogják a legnépesebb és egyben legelmaradottabb nyomornegyedekben beoltatni magukat holmi nátha miatt, ami ott kb. meg se kottyan, csak hogy a fejlettebb világban az ilyen gizdáknak ne kelljen tartani a tripla omega mutánstól, ami a médiában olyan fú de ijesztő. Ja, hogy ingyen kapnák a vakcinát? Az úgy tök cuki, majd biztos sorban állnak érte.
Ami a "retkes felvonultatott és kifejtett, tényekre alapuló nem anekdotális érvelést" illeti én tőled látnám szívesen, de bármilyen témában, mert eddig csak ömlesztett arrogáns szövegkatyvaszokkal hánytad tele majd az összes topicot. Nem is értem miért nem tiltottak még le az oldalról.
A következő paragráfusodra nem tudok mint mondani, olyan hülyeség és annyira köze sincs ahhoz amit én mondok hogy az fáj. Ki beszélt itt kényszerítésről?
Csak hogy totál feleslegesen folytassam a hülyeséged boncolgatását:
"kényszerítsék rá az oltást a teljes lakosságra" IGEN!