Nekem bőven elég elégtétel az, hogy így leégette magát a pókerközösségben!
Szóval azért ne hibáztassuk már sawwee-t, hogy megakarja beszélni egy ilyen komplex fogadás részleteit, mert ellenkező esetben nevetséges az egész ahogy az is.
Senki nem kényszerítette Sawweet semmilyen fogadásba. Ő ajánlott egy fogadást eléggé egyértelmű szövegezéssel. Nagyonnagyon nem értem, miért akarod úgy beállítani, hogy ennek a szövegezésnek utólagos, jelentős szűkítése korrekt lenne. Oké, nem fogja kifizetni. Oké nem behajtható jogilag, vagy akárhogy. De kérem, ne állítsuk már úgy be, mintha a "én nem a PPB-re gondoltam, amikor azt írtam PPB, hanem a PPB spin csoportjából a Dezsőre és a Petire, és a sohát nem úgy értettem, hogy soha, hanem úgy, hogy tegnapelőtt" típusú érvrendszerben bármi korrekt lenne.
Nem mondtam egy szóval sem, hogy korrekt, de egyszerűen egy fogadás nem így néz ki. Nem úgy működik, hogy valaki ír egy mondatot, és ezt vesszük a fogadás tárgyának.
99,9%-ig én is biztos vagyok benne, hogy HM-nek kellene megnyernie az adott feltételek mellett, de ennek akkor sem így kell kinéznie (főleg nem ekkora összegnél).
Tegnap megkurtam négy csajt, na akkor most király vagyok?
1. A fórumban ezt jelezte Sawwee?
2. Hol lakik az ügyvéd?
1. Nem tudom de szerintem az is elég ha privátban jelezte
2. Szerintem akik ügyvédek nélkül nem képesek fogadni azok ne is fogadjanak
Nem mondtam egy szóval sem, hogy korrekt, de egyszerűen egy fogadás nem így néz ki. Nem úgy működik, hogy valaki ír egy mondatot, és ezt vesszük a fogadás tárgyának (kivéve, ha a két fél ismeri egymást).
Tegnap megkurtam négy csajt, na akkor most király vagyok?
szerintem ezt tutit, hogy MH nyerte! így, hogy nem ügyvéd által, vagy közjegyző által hitelesített dokumentumban lett a fogadás megkötve(lol!!!!), elég lesz szerintem 10k ÁMERIKÁI DOLLÁR! ps-re netellerre utalva, ha meg HUF kp, akkor a mai középárfolyamon, nehogy itt ezen menjen a lamentálgatás.... ha vkinek akkora a fsza hogy azonnal odakeménykedik egy 100K-s bettel és kimondja h ő állja a fogadást( de lehet, hogy csak vmi állófogadásra gondolt a hétvégén??????????) akkor vagy kövessen el egy seppukut( szamuráj öngyilkosság), mert megszégyenült a nyilvánosság előtt, vagy tejeljen... pont