Lehet már tudni, hogy melyik termek kérnek licenszet, vagy ez még túl korai?

Várható volt, lusta disznók.
Várható volt, lusta disznók.
Jövőre meg jön a választás, kampányolni kell. Nép kérdések lesznek középpontban, gáz ár, egészségügy, nyugdíj, oktatás, stb.. Választás után meg új kormány, tisztogatás. Lehet lesz ebből '15 is. Ha van csöppnyi eszük, akkor kiegyeznek a termekkel. Ők is, állam is, terem is és játékos is jól járjon.
Nem tűnik ez olyan nagy bajnak, mert az Szja törvény már így szól:
"Nem számít jövedelemnek a jogszerűen szervezett, a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény 16. §-a alapján engedélyhez nem kötött sorsolásos játékból, a sorsjátékból, a játékkaszinóból, a bukmékeri rendszerű fogadásból, a lóversenyfogadásból, bingójátékból, a kártyateremben szervezett kártyajátékból, valamint a távszerencsejátékból származó nyeremény."
Ez utóbbi félmondat, mivel a valamint szó vezeti be, azt jelenti, hogy az első félmondatban elhelyezett jogszerűen szervezett nem vonatkozik rá. Azaz nem jövedelem a nyeremény, és mivel nem írták ki a pályázatokat, ezért még a termek sem szívnak.
Vagyis a helyzet sokkal jobb, mint korábban volt (amikor egyértelműen adóköteles volt a jövedelem)
Bár nincs kétségem afelől, hogy a NAV illetékesei ezt máshogy látják.
Viszont legalább lenne esély (KK vs AA) arra, hogy meggyőzzük a bíróságot az adómentességről, hivatkozva a mondat nyelvtani elemzésére, valamint arra, hogy a szerencsejátékról szóló jogszabály szerint az illegális távszerencsejáték nem is működhet, hiszen azt blokkolják. Ergo, bármilyen távszerencsejáték, ami elérhető, nem tekinthető illegálisnak.

Emlékeim szerint 10 milliárdos adóbevételt vártak már erre az évre a szabályozásból, magyarul minimum ekkora rés tátong most a költségvetésben. Kiváló munka.:)