Szép kis nap
A lemákolások, s 1-2 rosszul lejátszott hand ellenére nagyon jó kis napot zártam.
Még NL50-en is rosszalkodtam :)
Még NL50-en is rosszalkodtam :)
Persze vigyazok. ez félig amolyan meddig jutunk el 5 dolcsiból action volt. Játék elején nyitottam 1-2 PL5-ös asztalt, majd amikor nyertem már csak NL/PL10-esen játszottam. S itt is dupláztam elég sokszor, így nyitottam pár NL20-asat is. Majd egyre többet, s mivel ezeken is ment a party, gondoltam egy merészet, s a 3 beülős NL20-as asztalt lecseréltem NL50-re.
Két partym volt, ami nagyobb nyereséget hozott. mindegyik setes volt, bár az egyiknél igazság szerint nagyot 3beteltek, s azt dobnom is kellett volna, de mivel ez vakharc volt, nem gondoltam, hogy izmos lapja van, ezért megadtam, s jött a set. Check/raisere játszottam, és sajnos flopon bedobta. Jobban belegondolva lehet elég lett volna a lassabb megjátszás is, s akkor lehet viszem a beülőjét, de azért bevallom izgultam ám :) Be is feszültem rendesen, pozíción kívűl elég sokmindent eldobáltam.
S olvastam a hétvégi pokerbeszámolóban ismét Skiboy squeeze-es játékát.
Ez mennyire része a ti online játékotoknak? Én azt hiszem felveszem a fegyvereim közé. Ugyanis megfigyeltem, hogy más is alkalmazza. "Véletlenül" észrevettem, hogy mikor már ketten voltunk preflop emelt vakokkal egy srac 2-3 alkalommal is 3betelt egy jókorát.
mindjárt megkeresem a HH-aminél megbukott. Ment is utana a notes-ba, hogy squeezel.
Meg is van. elég aggresszív stílusban nyomta, s csak lazán experte nickkel :)
29/12-öt játszik, s a statom alapján 1 beülő minuszban van, én 4-et nyertem tőle, s 1.5et adtam neki.
** Game ID 1888066882 starting - 2008-02-25 16:32:58
** Somewhere Below [Hold 'em] (0.05|0.10 No Limit - $ Cash Game) Real Money
- niciunu sitting in seat 1 with $16.11
- Jaanuz sitting in seat 2 with $19.27 [Dealer]
- LittleMage sitting in seat 3 with $14.28
- experten sitting in seat 4 with $9.90
- sugarwolf sitting in seat 5 with $0.00 [Sitting out]
- Hekanderi sitting in seat 6 with $11.33
LittleMage posted the small blind - $0.05
experten posted the big blind - $0.10
** Dealing card to LittleMage: Queen of Spades, Ace of Clubs
Hekanderi raised - $0.40
niciunu folded
Jaanuz folded
LittleMage called - $0.40
experten raised - $1.90
Hekanderi folded
LittleMage called - $1.90
** Dealing the flop: 5 of Clubs, Ace of Hearts, 3 of Spades
LittleMage checked
experten bet - $4.20
LittleMage went all-in - $12.43
experten went all-in - $3.90
** Dealing the turn: 10 of Clubs
** Dealing the river: 10 of Hearts
experten shows: 6 of Spades, 7 of Spades
LittleMage shows: Queen of Spades, Ace of Clubs
LittleMage wins $19.38 from the main pot
End of game 1888066882
Szóval mennyire alkalmazzátok ezt? Magasabb téten?
Mindenhol azt olvasom, hogy microlimiten gagyi játék megy, s tessék van már itt minden, squeeze, check raise, float, stb.
szerintem minden teten meg lehet talalni a megfelelo alkalmat es ellenfelet, de nem kell eroltetni es SC-vel squeezelni, 3-betelni, csak azert, hogy csinalhasd... Ha indokolt, am legyen, ha az ellenfeled nem bir magaval es folyamatosan emel (es mondjuk van legalabb egy JJ-ed hozza), hat legyen es csinald... ;)
:)
most nézem a topicom olvasottsága az élbolyban van, a PT és a cake veri, a bad beat-el fej-fej mellett haladunk :)
Anyád!
Turnön örültem, mint majom a farkának...
hát az a mai nap igen gyalázatosan indul, ennek a csávónak odabuktam vagy 2,5 beülőt
-6 BI, 750 hand alatt, ennek felét az én hülyeségem miatt, de fele ennél picit kevésbé durvább bad beatek. ( csak ilyen laza runner-runner sorok, stb)
Abba is hagyom, majd este folytatom.
** Game ID 1889538704 starting - 2008-02-26 11:47:01
** Red Fritz Gladiator [Hold 'em] (0.10|0.20 No Limit - $ Cash Game) Real Money
- wiggajigga sitting in seat 1 with $23.72
- Gudrutis sitting in seat 2 with $9.62 [Dealer]
- Sartrean sitting in seat 3 with $51.69
- Savantgarde sitting in seat 4 with $17.30
- LittleMage sitting in seat 5 with $19.28
- khila66 sitting in seat 6 with $5.91
Sartrean posted the small blind - $0.10
Savantgarde posted the big blind - $0.20
** Dealing card to LittleMage: :7d:, :8d:
LittleMage raised - $0.80
khila66 called - $0.80
wiggajigga called - $0.80
Gudrutis called - $0.80
Sartrean folded
Savantgarde called - $0.80
** Dealing the flop: :Tc:, :8c:, :7s:
Savantgarde checked
LittleMage bet - $4.10
khila66 went all-in - $5.11
wiggajigga folded
Gudrutis folded
Savantgarde went all-in - $16.70
LittleMage called - $16.70
** Dealing the turn: :7c:
** Dealing the river: :6c:
Savantgarde shows: :9c:, :6d:
LittleMage mucks:
khila66 mucks:
Savantgarde wins $18.46 from the main pot
Savantgarde wins $22.02 from side pot 1
End of game 1889538704
beírtam a google-ba, hogy littlemage, s érdekes dolgokat találok :)
naploreszlet :)
Bakti [Hold 'em] (0.02|0.05 Pot Limit - Cash Game) Real Money
- yanne72 sitting in seat 1 with $0.88
- bvp sitting in seat 2 with $6.97 [Dealer]
- UKPP sitting in seat 3 with $6.75
- LittleMage sitting in seat 4 with $11.85
- ujoty sitting in seat 5 with $5.00
- lioz sitting in seat 6 with $1.83
UKPP posted the small blind - $0.02
LittleMage posted the big blind - $0.05
** Dealing card to UKPP: Queen of Hearts, Queen of Diamonds
ujoty folded
lioz folded
yanne72 called - $0.05
bvp called - $0.05
UKPP raised - $0.25
LittleMage called - $0.25
yanne72 called - $0.25
bvp folded
** Dealing the flop: 8 of Diamonds, 9 of Diamonds, 8 of Spades
UKPP bet - $0.50
LittleMage raised - $2.30
yanne72 folded
UKPP called - $2.30
** Dealing the turn: 4 of Hearts
UKPP checked
LittleMage bet - $2.70
UKPP called - $2.70
** Dealing the river: 3 of Diamonds
UKPP went all-in - $1.52
LittleMage called - $1.52
UKPP shows: Queen of Hearts, Queen of Diamonds
LittleMage mucks:
UKPP wins $13.15 from the main pot
I mean come on! What did they put me on that they could beat. And the same goes for me WTF was I thinking? I have played a little with LittleMage (no pun intended) and they are an extremely loose and aggressive player, but not even that excuses that shocker IMO. I am however glad this happened, as it has pushed me somewhat in the right direction, long may it continue!
ez van az en PT-mben :)
** Game ID 1797098074 starting - 2008-01-03 17:04:55
** Bakti [Hold 'em] (0.02|0.05 Pot Limit - Cash Game) Real Money
- yanne72 sitting in seat 1 with $0.88
- bvp sitting in seat 2 with $6.97 [Dealer]
- UKPP sitting in seat 3 with $6.75
- LittleMage sitting in seat 4 with $11.85
- ujoty sitting in seat 5 with $5.00
- lioz sitting in seat 6 with $1.83
UKPP posted the small blind - $0.02
LittleMage posted the big blind - $0.05
** Dealing card to LittleMage: 10 of Diamonds, 10 of Hearts
ujoty folded
lioz folded
yanne72 called - $0.05
bvp called - $0.05
UKPP raised - $0.25
LittleMage called - $0.25
yanne72 called - $0.25
bvp folded
** Dealing the flop: 8 of Diamonds, 9 of Diamonds, 8 of Spades
UKPP bet - $0.50
LittleMage raised - $2.30
yanne72 folded
UKPP called - $2.30
** Dealing the turn: 4 of Hearts
UKPP checked
LittleMage bet - $2.70
UKPP called - $2.70
** Dealing the river: 3 of Diamonds
UKPP went all-in - $1.52
LittleMage called - $1.52
UKPP shows: Queen of Hearts, Queen of Diamonds
LittleMage mucks:
UKPP wins $13.15 from the main pot
End of game 1797098074
:DD
hamisitott HH?:)
nem, csak megnéztem, hogy mivel buktam be ellene.
Inkább ezt furcsállom: I have played a little with LittleMage (no pun intended) and they are an extremely loose and aggressive player
az hogy aggresszí vagyok még okés, de hogy loose? ez se a lazára, se a lúzerre nem igaz :)
ezen a szinten nincs az a pot emelés, hol legalább 3an ne néznénk flopot. Alig bírom őket kirobbantani, s még én vagyok laza? :)
pff. bocsi. felreneztem:)