A nemrég nyilvánosságra hozott boncolási jegyzőkönyv alapján Johannes Strassman kábítószer hatása alatt hagyta ott ismerőseit és tűnt el Szlovéniában.
Mint arról beszámoltunk, Johannes Strassman június 21.-én, Ljubljanában váratlanul eltűnt, és a rendőrség csak egy héttel később, a folyóban talált rá a fiatal pókeres holttestére.
Az erőszakos bűncselekmény gyanúját már korábban kizárta a rendőrség, a kábítószeres befolyásoltság gyanúja viszont felmerült. A szlovén rendőrség nyilatkozata szerint Strassman szervezetében valóban kábítószert találtak, valamiféle hallucinogén anyagot fogyaszthatott, a legvalószínűbbnek a varázsgomba tűnik.
Strassman egyik ismerőse szerint eltűnése estéjén három szlovén személlyel tartózkodott egy bárban, akik közül az egyik kábítószer-kereskedő volt. Körülbelül este 10-ig Johannes a szlovénokkal volt, amikor is váratlanul fepattant, kirohant a bárból és eltűnt, majd a kábítószer befolyása alatt a folyóba fulladt.