MartaIMrko: A horvát játékos, aki dominálja az NL200 cash game színteret

Vannak olyan pókerjátékosok, akik ugyan nem jutnak el a high stakes szintekig, de a midstakes mezőnyben olyan kimagasló teljesítményt nyújtanak, hogy komoly ismertségre tesznek szert az online póker világában. Nem akkora nevek, mint Linus "LLinusLLove" Loeliger, Wiktor "Limitless" Malinowski vagy Barak Wisbrod, de a saját szintjükön igazi sztárok: közismert, elismert játékosok, jelentős rajongótáborral.

Ennek talán az az oka, hogy míg a high stakes játék sokak számára csak távoli álom, a midstakes szintek már kézzelfogható célt jelentenek. Az NL25 és NL50 szintek könnyen elérhetők a komolyabban készülő játékosok számára, és innen az NL100, majd az NL200 belátható távolságba kerül. Ezeken a téteken pedig már komoly pénz kereshető, így sok játékos elsődleges célja, hogy eljusson ide.

Ezért irányul jelentős figyelem a midstakes játékokra, és sokan pontosan tudják, kik a legerősebbek ezeken a szinteken, kiket érdemes követni vagy tanulmányozni.

Az NL200 cash game színtér egyik kiemelkedő játékosa Marko "MartaIMrko" Leko, aki mára valódi midstakes legendává vált. Hosszú távon 9+ EV bb/100 eredményt ér el, 2023-ban pedig ő volt a legnagyobb éves nyerő ezen a limiten.

A horvát pókeres néhány évvel ezelőtt blogbejegyzésekben mesélt arról, hogyan vált profi játékossá. A bejegyzések bemutatják elhivatottságát és személyes hangvételükkel kifejezetten inspiráló olvasmányok is.

Az alábbi szöveg MartaIMrko korábbi blogposztjai alapján készült, a szöveg szerkesztésével, finomításával, de a tartalom hű megtartásával.

Kezdjük az elején. Miután befejeztem a jogi egyetemet, egy évig dolgoztam a szakmában, és sikeresen letettem az államvizsgát. Előttem állt a jogi pálya – mégis úgy döntöttem, teljesen más irányba indulok. Felmondtam az állásomat, és végleg elhagytam a jogi világot. Talán felmerül bennetek a kérdés: miért tesz valaki ilyet? Egyszerűen azért, mert én olyan ember vagyok, aki vagy teljes szívvel csinál valamit, vagy sehogy. És a póker volt az, amibe bele akartam adni a 100%-ot.

Ez az időszak a gazdasági válság idejére esett Európában. Horvátország különösen megszenvedte ezt, sokakat súlyos szegénységbe taszított. Én ekkor döntöttem el, hogy komolyan pókerezni kezdek. A játék számomra nemcsak szórakozás volt, hanem egy határoktól független karrier lehetősége – esély arra, hogy én alakítsam a saját sorsomat.

Mindössze 300 dollár megtakarításom volt, és annyi tapasztalatom, amit baráti játékokból szedtem össze. Egy dolgot viszont biztosan tudtam: imádom a pókert. Amikor játszottunk, én voltam az utolsó, aki felállt az asztaltól. Nem tudtam abbahagyni, nem tudtam betelni vele. Gyorsan rájöttem, hogy ez a játék messze túlmutat a szerencsén – valami sokkal mélyebb, összetettebb dologról van szó. Lehet, hogy én voltam a leggyengébb játékos a társaságban, de volt valamim, ami nekik nem: szenvedély, kitartás és az elhatározás, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból.

Amikor eldöntöttem, hogy feladom a jogi pályát, és hivatásszerűen pókerezni kezdek, a családom hosszú időre sokkos állapotba került. Konzervatív környezetben nőttem fel, ahol a pókerjátékosokat egyszerű szerencsejátékosként kezelték – olyan emberekként, akik eljátsszák az autójukat, a házukat, az életüket. A szüleim mindig büszkék akartak lenni arra, amit a fiuk csinál. Rengeteget áldoztak azért, hogy elvégezhessem a jogi egyetemet, szó szerint mindent megtettek, amit csak tudtak ezért. Én pedig a szemükben mindezt eldobtam, és egy bizonytalan útra léptem. Nem ez az a jövő, amit a legtöbb szülő elképzel a gyermekének.

De nekem volt egy ritka előnyöm: az acélakarat. Michael Jordan egyszer azt mondta, hogy a munka kilencvenkilencből százszor legyőzi a tehetséget – és aligha van olyan terület, ahol ez igazabb lenne, mint a póker. Úgy érzem, ez volt az én utam. Talán nem így indultam, de végül minden döntésem ide vezetett.

A Microgamingen, NL2 téten kezdtem játszani. Már az elején szigorúan betartottam a bankroll management szabályait: csak akkor léptem feljebb, ha legalább 150 beülőt összegyűjtöttem a következő szinthez. Akkoriban még nem álltak rendelkezésre solverek, stratégiákat sem nagyon lehetett találni. Minden lépést magamnak kellett kitapasztalnom. Apró lépésekben haladtam, és ez lassú, nehéz út volt, de nem tértem le róla.

Számomra mindig mindegy volt, hogy kivel ülök le játszani – sosem válogattam az asztalok között, és ez ma sincs másként. Nemcsak a pénz motivált. A fő célom mindig is az volt, hogy én legyek az asztal legjobb játékosa. A póker számomra olyan, mint egy szenvedélyes szerelem: nem éred be a középszerrel, te akarsz lenni a legjobb.

Minden nap játszottam és tanultam. A sessionök során 100%-os koncentrációval figyeltem nemcsak a saját játékomat, hanem az ellenfelekét is. Akkor is jegyzeteltem, amikor épp nem voltam játékban – hogyan gondolkodnak, hogyan reagálnak, mi jellemzi őket. Később ezeket a jegyzeteket elemeztem, és tudatosan dolgoztam ki ellenstratégiákat azok ellen, akik nehézséget okoztak.

Ez a hozzáállás kezdetben jól működött, és lépésről lépésre haladtam felfelé. Aztán jött az NL50 – és ott megtorpantam. A kudarc emléke máig élénken él bennem. Egyik éjjel, miután sokat vesztettem, hajnalig sétáltunk a barátnőmmel. Ő nem értett a pókerhez, mégis végighallgatott: minden leosztást, minden kételyt, minden hibát. Éreztem, hogy elbuktam – és ezt ő is átérezte. Nem kellett ismernie a játékot ahhoz, hogy megértse a fájdalmamat. Ez volt számomra az igazi szeretet: amikor valaki veled együtt hordozza a terhedet, még akkor is, ha nem tudja pontosan, miért olyan nehéz neked.

Ekkor értettem meg valamit, ami azóta is végigkísér: valójában nincs olyan, hogy veszíteni – csak olyan van, hogy feladod. A vereség nem végállomás, csak egy átmeneti állapot a fejlődés útján. Ha veszítesz, dolgozz többet. Ha ez nem elég, dolgozz kétszer, háromszor, tízszer keményebben. És előbb-utóbb meglesz az eredménye. A siker mindig azoké, akik nem törnek meg, és hajlandók igazán odatenni magukat.

Visszaléptem NL20-ra, de ezúttal másként álltam hozzá. Szenvedéllyel, alázattal és teljes elkötelezettséggel játszottam és tanultam – mintha minden egyes leosztás az utolsó esélyem lenne. Tudtam, hogy amikor legközelebb NL50-re lépek, nem lesz visszaút. Ezúttal sikerülni fog.

Mindig is magabiztos voltam. Meggyőződésem, hogy ha te nem hiszel magadban, más sem fog. És ha nem szereted magad, másokat sem fogsz tudni igazán szeretni.

Alig vártam a lehetőséget, hogy újra próbára tegyem magam NL50-en – és hamarosan meg is kaptam. Ezúttal nem volt megállás.

Szétzúztam a limitet. Nem sokáig időztem NL50-en – hamarosan már NL100-on játszottam.

Amikor elértem az NL100-at, a bankroll managementemen is szigorítottam. Innentől kezdve 210 beülőt határoztam meg alapként a következő szintre lépéshez. Ez azonban csak a kiindulópont volt: a shotoláshoz ezen felül további nyereséget is el kellett érnem. Ha a shot nem sikerült, és visszacsúsztam 210 beülőre, azonnal megálltam, és a megszokott téten építettem újra az alapot a következő próbálkozáshoz.

Az NL100 is jól ment. Közben egyre többet foglalkoztam a range vs range gondolkodással, mert hamar felismertem, hogy a póker stratégiai mélysége erre épül. Minden döntés – legyen az cbet, check, fold vagy donk – abból indul ki, hogyan néz ki a saját és az ellenfél range-e az adott helyzetben. Ha nálad van a range-előny, növelheted a cbet frekvenciádat; ha náluk, visszafogottabban kell játszanod, és gyakran még értéklapokat is elcheckelsz a védekezés érdekében. A board textúra mindig meghatározza, hogy kinek a range-e van előnyben – és ezt idővel nemcsak éreztem, hanem a solverek is megerősítették.

Ezután léptem fel NL200-ra a Microgamingen, és viszonylag hamar elkezdtem mixelni az NL400-as téttel is. Amikor a Microgaming megszűnt, az iPokerre váltottam, de itt komoly nehézségeim akadtak a scriptelők miatt. Míg a Microgamingen várólisták voltak, az iPokeren az asztalok folyamatosan indultak, megszűntek, majd újraindultak, így script nélkül nehéz volt stabilan asztalt fogni. Ez volt a fő oka annak, hogy körülbelül egy éve (ez 2021-et jelent) a PokerStarson is elkezdtem játszani.

Mindezek ellenére továbbra is kedvelem az iPokert. A szoftver jól működik, és kiváló – 45%-os – gross rakebackem van ott.

Négy évvel ezelőtt megházasodtam, és hamarosan megszületett a kislányunk. Az életem hatalmas fordulatot vett. Azt mondják, hogy akkor találkozol a világ leggyönyörűbb nőjével, amikor lányod születik – és ez nálam 100%-ig igaz. Soha korábban nem éreztem ehhez hasonló szeretetet. Gondolkodás nélkül odaadnám érte az életem.

De nem volt könnyű váltás, és erre semmi sem készít fel igazán. Minden nap új kihívást hoz, amivel meg kell birkózni. Ezért ma már nem az a célom, hogy folyamatosan magasabb limitek felé törjek – pedig úgy érzem, képes lennék rá. Ehelyett a tökéletes otthont szeretném megteremteni a lányom számára, és mindenben segíteni a feleségemet, aki az otthoni teendők nagy részét végzi. Továbbra is szenvedéllyel játszom és tanulom a pókert, de ma már nem akarok kockáztatni – inkább a komfortzónámon belül maradok.

Időközben áttértem a Holdem Managerről a Hand2Note-ra. Létrehoztam a saját HUD-omat – előbb a HM-ben, majd a H2N-en is –, és beletettem minden információt, amit fontosnak tartok a döntéseimhez. Jelenleg váltogatom a termeimet: a PokerStars, az iPoker és a horvát SuperSport Poker termekben/hálózatokban játszom.

Az elmúlt hónapokban elkezdtem MTT-zni is, alacsonyabb tétekről indulva. Az alábbiakban az iPokeren és a PS-en elért cash game eredményeim, valamint a MTT eredményeim is megtekinthetők.