A WSOP-bajnok Nacho Barbero, az ACR Poker szponzorált játékosa egy élő PokerGO-közvetítés során olyan félmondatot ejtett el, amely komoly hullámokat vert a pókerközösségben: elmondta, véleménye szerint az ACR Poker „nem is próbálja megakadályozni a teremben futó csalásokat.”
A kijelentés az U.S. Poker Open egyik élő közvetítése során hangzott el. Isaac Haxton, aki korábban a PokerStars és a PartyPoker szponzorált profija volt, kritikusan kérdezte Barberót az ACR-en tapasztalt visszaélésekről. A beszélgetés előzményeként egy korábbi botrány szolgált: Barbero egy olyan fotót osztott meg magáról, amelyen jól látható, hogy miközben az ACR kiemelt tornáján, a Venomon játszott, a GTO Wizard szoftver is futott a számítógépén. Ez felvetette a valós idejű segítség (RTA) gyanúját. Barbero azzal védekezett, hogy nem használt RTA-t játék közben, a program csupán oktatási céllal volt megnyitva.
– „Meglepett, hogy az ACR ezt nem szűrte ki automatikusan” – mondta Haxton. – „Komolyan, nyitva volt a GTO Wizard a gépeden, és az ACR észre sem vette? Egyáltalán próbálkoznak?”
– „Szerintem nem is próbálkoznak” – válaszolta nevetve Barbero.
Közösségi médiás lavina
Bár Barbero később azzal próbálta tompítani kijelentését, hogy csupán „poénkodott”, a pókerközösség nem volt ennyire elnéző. Számos profi játékos és ismert streamer élesen bírálta a történteket. A versenytársak sem hagyták ki az alkalmat, hogy odaszúrjanak: a ClubWPT Gold így kommentálta a történteket: „Mi itt a ClubWPT-nél úgy forradalmasítjuk az online póker biztonságát, hogy… mi próbálkozunk.”
Az ACR hivatalos reakciója
A felháborodás hatására az ACR Poker hivatalos közleményt adott ki:
„Az ACR Poker elkötelezett amellett, hogy biztonságos és fair játékélményt biztosítson. Az elmúlt időszak eseményei, valamint Nacho Barbero élő közvetítésben tett kijelentései félrevezetőek a harmadik féltől származó szoftverekkel és a játék integritásával kapcsolatban – nem tükrözik vállalatunk értékrendjét.”
A terem hozzátette, hogy felvették a kapcsolatot Barberóval, és átbeszélik a további együttműködést. Nem sokkal később hivatalossá vált: az ACR megvált az argentin játékostól.
Phil Nagy: „Nem cenzúrázunk, de elvárjuk a tájékozottságot”
Az ACR Poker vezérigazgatója, Phil Nagy a következőképpen kommentálta a döntést:
„Nem cenzúrázzuk a csapattagokat, de elvárjuk, hogy igazat mondjanak, és tisztában legyenek biztonsági intézkedéseinkkel. Nacho sem a csapattalálkozókon, sem közvetlenül nem jelezte felénk aggályait. Ez az incidens alapvető értékbeli eltérést mutatott, ezért úgy döntöttünk, hogy megszüntetjük vele az együttműködést.”
Az ACR Poker és a terem mögött élló hálózat, a Winning Poker Network (WPN) korábban is szembesült kritikákkal a játékintegritást érintő kérdések kapcsán, és Nacho Barbero kijelentése újra előtérbe helyezte ezeket a témákat. A terem jelezte, hogy továbbra is elkötelezett a biztonságos és tisztességes játékfeltételek megteremtése mellett, és lépéseket tesz a játékosközösség bizalmának megerősítése érdekében.