Smith-Barni 4-7
Whitlock-Cross 3-7
Wright-Gurney 5-7
Gerwen-Anderson 7-2
Smith-Barney 4-7
Whitlock-Cross 4-7
Wright-Gurney 7-4
Gerwen-Anderson 7-4
Én nem szoktam darcban bundát kiáltani, de ez akkora szőrme forduló volt, hogy nem igaz. A három döntetlennel, ahol egyik sem igazán törte össze magát a győzelemért, majd nyilván mikor kiderült, hogy ha nyer Anderson, akkor nem egymással játszanak az elődöntőben, Gerwen szépen leadta neki, hiszen mindkettőjüknek ez a jó. Persze Gary jól játszott, de majdnem biztos vagyok benne, hogy ha gyöngébben tolja, akkor Gerwen is úgy ügyeskedett volna, hogy nehogy pontyot szerezzen. Ez van, összességében én is örülök, hogy elkerülték egymást, hiszen a két legjobbnak a fináléban kell összecsapnia, de nem ilyen áron.
Megint lustálkodik a modinas, még az előzőt fordulót sem számolta össze, nemhogy ezt. Pedig sajnos szorosabb lehet az állás, a két listavezető 0 ponttyal abszolválta a mostanit. Az utolsó hétre meg érdekes lesz tippelni, ahol 10 nyertre megy már, mert azt gyakorlatilag lehetetlen telibe találni.

Atyaúristen, Lewis meccsét mindenképp nézd meg ma, Itacsi, persze csak ha kínozni akarod magad. Mindig izzad, de most valami elképesztően csatakos volt, vállalhatatlan hajjal, szerintem még bűzlött is. :D Tuti, hogy túlitta magát, amellett, hogy magához képest irtózatosan játszott, rengeteg szektorhibával meg ilyen 26-os körökkel, most még nem is az a felpörgött, jókedvű, olykor agresszív énjét hozta, hanem a teljesen belassult rezignált arcát, akit abszolút nem érdekel az egész, majdnem megaludt a színpadon. :D Pedig neki szurkoltam, ez a Dekker gyerek nem túl szimpatikus, de ha Lewis így akar visszatérni az elitbe, akkor nagyon rossz úton jár, totál tövön volt szerintem. :D

Pedig mostanában nem dobált rosszul, de ez tényleg szörnyű volt...
Lewis írója amúgy magyar volt a meccsen, a férje meg hatalmas Lewis szurkoló. :)
Atyaúristen, Lewis meccsét mindenképp nézd meg ma, Itacsi, persze csak ha kínozni akarod magad. Mindig izzad, de most valami elképesztően csatakos volt, vállalhatatlan hajjal, szerintem még bűzlött is. :D Tuti, hogy túlitta magát, amellett, hogy magához képest irtózatosan játszott, rengeteg szektorhibával meg ilyen 26-os körökkel, most még nem is az a felpörgött, jókedvű, olykor agresszív énjét hozta, hanem a teljesen belassult rezignált arcát, akit abszolút nem érdekel az egész, majdnem megaludt a színpadon. :D Pedig neki szurkoltam, ez a Dekker gyerek nem túl szimpatikus, de ha Lewis így akar visszatérni az elitbe, akkor nagyon rossz úton jár, totál tövön volt szerintem. :D
Csizinek ma is sikerült a világranglista 104. helyezett ellen gyorsan kiesni kemény 84-es átlaggal. Remélem tényleg visszalép Smith javára, hogy legyen egy kis izgalom is.