@kormost
off
Nem, nincs gond.
Az oktatói stílusom alapvetően egyenes, udvariaskodhatnék is állandóan, de időpocséklásnak tartom ebben a dologban. (Ezzel együtt, gyakran kérem, hogy tessék vitatkozni velem, mert az bizony rendkívül produktív lehet.)
Sajnálom, ha kioktatásnak tűnt, amit írtam. Ha ez lett volna a szándékom, illogikus lett volna egy ilyen hosszú magyarázat. Tény, hogy a lehető legminimálisabb időbefektetéssel írtam, tehát, nem a fogalmazáson volt a hangsúly.
A pókermatek tudásodra az összes hozzászólásod alapján apelláltam. Persze, tévedhetek.
(A korom valós, persze, de sztem itt meglehetősen irreleváns. Kissé rossz néven is veszem ennek felhozását.)
(Visszaolvastam, itt-ott tényleg félrecsúszhatott a szándék. Elnézést kérek.)
ON
Felfogtam, hogy miről szól a cikk és a játék egészét nézem. Ezek szerint, itt valóban elbeszélünk egymás mellett. Azt mondom, hogy ez a szempont (tényező) rendkívül sokadrangú, és nekünk egyelőre közel felesleges ezzel számolnunk. És hogy amúgy is marginális helyzetekben lenne érdekes, míg a K7o vastagon egyértelmű push.
@kormost
(A korom valós, persze, de sztem itt meglehetősen irreleváns. Kissé rossz néven is veszem ennek felhozását.)
Köszi Panda, érdekes volt olvasni! Remélem, nem ment el teljesen a kedved az ilyen vitákban való részvételtől.
(És most szr +1.
De nem igazán értem, eddig GT teljesen korrekt, jó fórum- és tanulótársnak bizonyult.)
Félre értettél, ebben a korban ez természetes ettől forog a föld :)
Ami a K7o kérdést illeti. Most már nagyon sok szakirodalmat, blogbejegyzést átolvastam azóta, hogy elkövettem azt a "hibát", hogy feltettem a kérdést itt.
Sajnos sehol nem találtam hasonló példát. De Dan Harrington ezt javasolja:
Ha a nagyvak 15-szörösénél több van mindkét játékosnál, akkor az emelő laptartományunk, a hozzávetőleges 30%.
Az emelő - 30%-os - laptartomány a következő: 44+, A2s+, K5s+, Q8s+, J9s+, A3+, K7+, QT+ , de mivel a SB csak a Nagyavak 10-szeresével rendelkezik, ezért úgy gondolom, hogy az általad már egyszer emlegetett 20%-os range jobb játék. De én egy feszes fish vagyok. :)
Inkább arra kérdeznék rá - igaz ez talán off -, hogy tegnap MTT-n játszottam és az utolsó leosztásomban SB pozicióban ülve A5o AI nyomtam a BB-ben ülő srác nagyon feszesen játszott egész végig (6/6). Azt még tudni kell, hogy a versenyben hátulról a 3. short stack voltam.
vakok:
SB/BB: 25K/45K
zsetonok:
Hero:355241
BB:670123
Persze QQ volt nála én meg kiestem. Kérdés, hogy jogos volt az AI hivás?
(Köztetek van vmi személyes ellentét? Nem tűnik ez egy objektív vitának.)
Láttad a kérdéseimet? Miért nem válaszoltál? Kíváncsi vagyok továbbra is, hogy mitől egyértelmű. Vagy már a kérdések is nevetségesek?
Őszintén szólva kicsit elment tőle a kedvem, egyébként személyes ellentét sincs köztünk, nem ismerem GT fórumtárast. Leszögezném, hogy miután én is ebből próbálok megélni, egyáltalán nem érdekem, bárkinek is megmagyarázni a helyes megoldást. Mindezt úgy, hogy jószándékkal, a jelenleg általam legjobban respektált, többszázezer $$$-t összelapátoló SNG prókat kérdezem meg az adott handről.
Amire azt kapom, hogy leugatnak, hogy ez márpedig f*szság (amivel egyébként nem csak engem, hanem 5-6 teljesen kompetens, horrornyerő játékost hülyézett le). Mivel én sem voltam biztos a helyes opcióban (csak azt tudtam, hogy a c-fold még egy weaktightnak sem nevezhető f*s játék, és az észt osztani sem akartam, ezért gondoltam megkérdezek néhány elismert prót, akiknek adok a véleményére). De mint mindenben, itt is van olyan akit nem lehet meggyőzni, és ez nem is szándékom.
Egyébként én voltam a hülye, hogy vitába szálltam. De őszintén szólva azért megnyugtató, hogy vannak még emberek akik turnön c-foldolnak egy QQ-t egy ilyen brutál drawheavy 9h8c7c3c boardon, mert így legalább biztos vagyok benne, hogy ha már csak rövid ideig is, de azért még van pénz ebben a halálra ítélt iparágban.
Bazsi!
nézegettem a kollégád videóját ami egy DON sng. lehet, hogy máshogy kell játszani néhány ponton de miért fold a KK preflop.
10+1$ PS már csak 8 fő és ugye 5 fizet
150/300/30 vakok
SB 1440
BB 2090
UTG 2745 13/13-at játszik sajnos nem látni hány hand alatt
MP1 475--fold
MP2 1215--fold
MP3 3250--hero:Kh::Kc: ?? nem értem ez itt miért fold?
CO 1645
BTN 1900
azt mondja annyira kényelmes itt a helyzete, hogy ezeket nem kell bevállalni K párral sem, viszont AA val betenné és ezzel lezárta a leosztást.
lehet itt elgondolkodnék egy QQ-val mivel a második legnagyobb stck open pushol utg-ből és mellé nem is laza játékos, de itt milyen rangre teszi ami ellen fold a KK? AA-t miért játszana így, más lapokra(AX, PP) meg miért flipelné a stck-jét. nem értem. azt hiszem én itt tönkremennék ezzel a lappal.
Bazsi!
nézegettem a kollégád videóját ami egy DON sng. lehet, hogy máshogy kell játszani néhány ponton de miért fold a KK preflop.
10+1$ PS már csak 8 fő és ugye 5 fizet
150/300/30 vakok
SB 1440
BB 2090
UTG 2745 13/13-at játszik sajnos nem látni hány hand alatt
MP1 475--fold
MP2 1215--fold
MP3 3250--hero:Kh::Kc: ?? nem értem ez itt miért fold?
CO 1645
BTN 1900
azt mondja annyira kényelmes itt a helyzete, hogy ezeket nem kell bevállalni K párral sem, viszont AA val betenné és ezzel lezárta a leosztást.
lehet itt elgondolkodnék egy QQ-val mivel a második legnagyobb stck open pushol utg-ből és mellé nem is laza játékos, de itt milyen rangre teszi ami ellen fold a KK? AA-t miért játszana így, más lapokra(AX, PP) meg miért flipelné a stck-jét. nem értem. azt hiszem én itt tönkremennék ezzel a lappal.
Kié a video? Gyaloggalopp alias Timi cica?
jah. nem győznek meg az eredményei sem mert rákerestem de nem tudom. valamit biztos vág, ha már ő az oktató :)