Na szépjónapot mindenkinek! Magányos fishkedés után gondoltam körbenézek hogy is kell ezt játszani, fórumot végigolvastam, gondolatok megosztása következik :) augusztusig összevissza és elég keveset játszottam, semmi nem ment sehogy. aztán végiggondoltam józan paraszti ésszel. csodálkoztam hogy az ultraagronak tűnő gyökerek miért vannak óriási pluszban. ez a hónap az előző periódushoz képest sokkal agróbb játékkal ment, folyamatos lopkodással, a korábbi DON-ból berögzült nitmód helyett. és úgy tűnik működik. becsorgást el lehet felejteni, tolni kell egy egészséges agro szinten. nem nagy minta, és biztos hogy upswing vagyok, de az előzőekhez képest így is szignifikáns a különbség a statjaimban és eredményben is. Turbo 15-30-as tét főleg, ha kevés van 7esek is, nagyritkán 60as.
LÉNYEG: - statokat folyamatosan büntetni, lopni amíg hagyják
- 60/120 fölött mindenhol 40 fölötti a stealem, 15bb fölött általában minraise-fold
- 7-8 embernél már inkább bevállalom a határeseteket, és utána boldogan használom ki a nagy stacket
- ellenfélválasztás NAGYON fontos! főleg a kisebb téteken
az új stratégiámból eddig 12% ROI van 57,5% ITM mellett, de mondom kis minta, és nem futok rosszul, bár már ez is szépen hullámzik. EV grafot tényleg el lehet felejteni, nagyon fölötte vagyok én is.
Szia!
Ok, hogy kicsi a minta, de ez mégis mit takar? Számszerűsíthetnéd :)
Egyszerre hány asztalon játszol?
Csak így tovább! Az a 12% ROI nálam álom kategória :)
az új stratégiámból eddig 12% ROI van 57,5% ITM mellett, de mondom kis minta, és nem futok rosszul, bár már ez is szépen hullámzik. EV grafot tényleg el lehet felejteni, nagyon fölötte vagyok én is.
Most a session eleji downswingeket egy olyan trükkel próbálom meg elkerülni, hogy kiesebb téten kezdek. :D Mondjuk ma nem jött be, mert 3.5-en 100% ITM lett volna, ha nem regisztrálok véletlen egy omahára is. :) Ott meg J szettel kiestem egy idióta runner runner sorja ellen. 7 dolláron kegyetlen bad beatek voltak, ilyenekkel estem ki, hogy QQ vs A8, AK vs AJ, KK vs A3, AA vs 55. De legalább 15 dolláron nyertem 2.5 BI-t.
ez a hónap ~600, az előtte lenyomott bohóckodással összesen a triplája
ha azért lehet elfelejteni az EV grafot, hogy nem jó mert mindenki fölötte van, akkor ezt megtudom cáfolni, én 53 BI-al alatta vagyok :)
Na ez az ami nekem nem megy. Kb 60% ITM mellett van olyan 4-5% ROI-m. Félek kockáztatni a nagy stackem, ezért általában a végén csak arra játszok, hogy valahogy bent maradjak. 12% az elég szép, próbáld megtartani :)
A régi szép idők, mikor $5 DoN-t játszottam, és mikor leesett 12%-ra a ROI már kezdtem ideges lenni... :)
ha azért lehet elfelejteni az EV grafot, hogy nem jó mert mindenki fölötte van, akkor ezt megtudom cáfolni, én 53 BI-al alatta vagyok :)
Turbo 15-30-as tét főleg, ha kevés van 7esek is, nagyritkán 60as.
az új stratégiámból eddig 12% ROI van 57,5% ITM mellett, de mondom kis minta, és nem futok rosszul, bár már ez is szépen hullámzik. EV grafot tényleg el lehet felejteni, nagyon fölötte vagyok én is.
amikor alatta voltam én is, akkor is éreztem hogy szarul számol, mint ahogy azt már előttem mondták. egyszerűen nem kezeli jól a buyin+%-os visszaosztást, szerintem.