topshark szerint:282-t játszottam és a profitom 581.5$ a ROI pedig 35%
megnéztem ezt a 35%-os roi-t. nos ilyen értéket nem találtam:), sit&go-ra ír 18%-ot de tulajdonképpen teljesen mindegy, mert az utóbbi hetek lejátszott meccsei alapján látszik a teljes bankroll managment hiánya, 5$-tól 100$-ig játszottál mindent, látszik hogy volt egy hot runod, mikor egymás után nyertél 20 30 50 100-as hu-kat. nos így tényleg el lehet érni gyorsan szép eredményt, csak roppant kockázatos. lehet hogy tilt volt, lehet hogy érezted hogy aznap kolbászból van a kerítés, mindegy, azért ezt ne nagyon erőltesd. szerencséd volt, mert a három 100-as hun amin indultál behúztad. de ugyan ezzel az erővel le is nullázhattad volna magad :)
szóval ezt tanuld meg elsőnek, mert pár hónapig lehet szerencséd, de ennek a hazárdírozásnak mindig csúnya bukta a vége.
Lacika0704
Bár a 4 fős HU Sng-kben nem tudom mekkora ROI-t lehet elérni, normál HU SNG-ben hosszútávon 15 % és felette már nagyon jónak számít.
Azt is vedd figyelembe, hogy 60-40 %-os winrate is kiváló, tehát bőven lesz vereség is, persze így is plusszos a dolog.
Egyszer nekem is volt egy olyan 100 meccses szériám, ahol 40 % ROI-m volt, de az EV mindig helyre állítja az egyensúlyt:)
Utána semmivel nem tudtam nyerni és újabb 100 meccs után már a megszokott ROI-n voltam.
Sziasztok!Köszönöm a gyors válaszokat...
Adrian303 a Roit csak a 4 fős 5 dolláros és 6dolláros sng-ra néztem igy válaszottam ki a keresőbe..
a többiben sajnos igazad van néha bepukkan az agyam de mostmár tényleg megpróbálok leszokni ezekről..
az volt a baj h ha vesztek 4-5 ilyet egymás után ráadásul ilyenekkel h JJ-22 ellen
meg AK-AQ meg hasonlók akkor egy picit ideges leszek és megpróbálom mindig egyből visszanyerni:)bár utólag mindig megbánom mert ezek a póker részei csak mégis.....
a sima HUról az a véleményem h szerintem a 4-es jobban megéri mivel itt csak 2szer kell nyerni mig a simánál 3szor ugyanahoz az összeghez
na hello
a sima HUról az a véleményem h szerintem a 4-es jobban megéri mivel itt csak 2szer kell nyerni mig a simánál 3szor ugyanahoz az összeghez
na hello
És kétszer egymás után kell nyerned, ez szerintem tovább bonyolítja a helyzetet, de persze azt játszd ami megy.
Hát igen sztem nekem inkább a deep fekszik mivel ha tovább jutok szerintem olyen 70-80%-ban be is húzom...
Igaz h az is bonyolítja h egymás után kétszer kell nyerni, dehát ha 4-ből csak 1-et nyerek akkor is még csak a rake-eket vesztettem el ami szerintem egy nagy előny:)
Meg szerintem a játékosállomány is rosszabb ebben a típusban,(persze ez csak a saját véleményem amit nem tudok adatokkal alátámasztani).
A több pénz nyerése pedig sok gyenge játékost vonz, direkt nem használom a fish szót mert sajnos én is ennek érzem magam ha kifogok egy nagyon taktikusan játszó ellenfelet..
De hála égnek azért a többség még nálam is gyengébb:)főleg mint már említettem a második körben amikor 3000 a zseton. Itt a többség ha már 2000 körül van őrült játékba kezd innen már könnyű a győzelem:)
A legtipikusabb party ilyen: 3500 körül nekem, a másiknak értelemsz 2500
Nálam pikk A8 emelek a vak 3szorosát.az ellenfél megad
Flop: treff 2, pikk 5, treff 8, itt emelek 3/4 potot az ellenfél megad
a turnön érkezik még egy pikk emelek fél potot megad
river még egy pikk itt check az ellenfél pedig allin én persze megadom nála semmi Q magas :)...
de ilyen helyzet legalább vagy 20szor volt a pot miatt egyszerűen a többség nem tudja elengedni a lapját mert azzal tuti h nem nyer igy inkább allin hátha az ellenfélnél csak egy pár van és azt ugyis eldobja(gondoolom ez lehet a fejében)
szóval ennyire nem értik a játék lényegét a ps-en
csak ennyit akartam na csáó
Kicsit leült a topic, gondoltam felpörgetem három "gyönyörű" bad beat post-olásával. Egymás után jöttek, 2 perccel ezelőtt fejeztem be a harmadik meccset.
1.) Legalább a river-en jött volna
Full Tilt Poker $1 + $0.10 Heads Up No Limit Hold'em Tournament - t10/t20 Blinds - 2 players
The Official DeucesCracked.com Hand History Converter
BB: t1140 M = 38
Hero (BTN/SB): t1860 M = 62
Pre Flop: (t30) Hero is BTN/SB with J J
Hero raises to t60, BB calls t40
Flop: (t120) 3 9 8 (2 players)
BB bets t120, Hero raises to t1800 all in, BB calls t960 all in
Turn: (t2280) K (2 players - 2 are all in)
River: (t2280) A (2 players - 2 are all in)
Final Pot: t2280
BB shows K 8 (two pair, Kings and Eights)
Hero shows J J (a pair of Jacks)
BB wins t2280
2.) "Domination is death in no limit hold em." - Phil Gordon
Full Tilt Poker $1 + $0.10 Heads Up No Limit Hold'em Tournament - t10/t20 Blinds - 2 players
The Official DeucesCracked.com Hand History Converter
Hero (BTN/SB): t720 M = 24
BB: t2280 M = 76
Pre Flop: (t30) Hero is BTN/SB with A T
Hero raises to t60, BB raises to t120, Hero raises to t720 all in, BB calls t600
Flop: (t1440) 9 7 2
Turn: (t1440) Q
River: (t1440) 2
Final Pot: t1440
Hero shows A T (a pair of Twos)
BB shows 9 A (two pair, Nines and Twos)
BB wins t1440
3.) Nem is értem miért toltam be, hiszen "flopolt set-et nem dobunk preflop" - Benya
Full Tilt Poker $1 + $0.10 Heads Up No Limit Hold'em Tournament - t10/t20 Blinds - 2 players
The Official DeucesCracked.com Hand History Converter
BB: t1380 M = 46
Hero (BTN/SB): t1620 M = 54
Pre Flop: (t30) Hero is BTN/SB with 8 8
Hero raises to t60, BB raises to t420, Hero raises to t1620 all in, BB calls t960 all in
Flop: (t2760) 5 2 6
Turn: (t2760) 4
River: (t2760) J
Final Pot: t2760
BB shows 6 6 (three of a kind, Sixes)
Hero shows 8 8 (a pair of Eights)
BB wins t2760
Ezah
10%-os rake mellett szinte képtelenség normális bankrollt építeni, e mellett a rake mellett kb. csak egy helyben fogsz toporogni, illetve nagyon lassan fog nőni a br-ed. Mindenképpen keresd meg az FT-n azt a legalacsonyabb szintet, ahol csak 5% a rake, és kezdj el ott játszani! Azon a szinten nem lesz annyival jobb a az ellenfelek játéka, hogy ne érje meg ott játszanod.
Ezah
10%-os rake mellett szinte képtelenség normális bankrollt építeni, e mellett a rake mellett kb. csak egy helyben fogsz toporogni, illetve nagyon lassan fog nőni a br-ed. Mindenképpen keresd meg az FT-n azt a legalacsonyabb szintet, ahol csak 5% a rake, és kezdj el ott játszani! Azon a szinten nem lesz annyival jobb a az ellenfelek játéka, hogy ne érje meg ott játszanod.
Meg egy dolog eszembe jutott :) Egyebkent, meg nagyon az utkereses fazisaban vagyok. Gyakorlatilag jatszom mindent, meg nem sikerult elkoteleznem magam a poker egyik formaja mellett sem.
- Tournament poker
Ezt szeretem a legjobban, de sajnos foallas mellett nincs idom + energiam annyit tolni, hogy kijojjon a hosszutav. ITM 14%, de FT meg nem volt egyszer sem.
- MTT SnGO
180-as kb. ugyanaz, mint a tournament mutato, 45-osok jol mennek.
- STT SnGO
Itt valahogy nem sikerult meg elkapnom a fonalat, bar mondjuk nem is jatszottam tul sokat es azokat sem vettem tul komolyan sajnos.
- CG FR
A Neomorf interju hatasara ezt tolom mostanaban 8 asztalon, rakeback miatt nagyon jo, de neha borzasztoan unom a feloszlo asztalok cserelgeteset + az atom szikla 9/7-es emberekek 3-betjeit. Viszont ezt nyomom meg egy darabig, mert fejleszti a postflop jatekom. Tegnap pl. 3 rossz read 2.5 BI-be kerult (egyszer dobtam mikor nem kellett volna, ketszer megadtam mikor dobni kellett volna ;))
- CG SH
Nagyon keveset jatszottam. Elvileg pluszosabb, mint az FR, de amig boduletes baromsagokat csinalok FR-n es rendszeresen elfelejtem, hogy a top par, az mindossze a masodik sor a poker winning hands listan, addig nem sok keresnivalom van ott.
- CG HU
Nulla tapasztalat.
- HU SnGO es 4-men shootout
Nagyon tetszik a formatuma, tanulas fazisa van meg es eddigi meglatasom alapjan ez egyeztetheto ossze legjobban egy foallassal. Nem kell a leosztasaid 80%-at eldobni, nem annyira automata az egesz, mint pl. a STT SnGO-k vagy az MTT-k elso fazisa. Ki lehet tuzni egy adott szamot, pl. havi 100, session-onkent 7 db max es remekul megfer munkaval, csaladdal, baratokkal stb.
Nektek mi a velemenyetek? Ti miert a "husangot" valasztottatok?