Oké, megvan. :)
Mentségem, hogy nekem a cashier rész nem jött be, mivelhogy nem verify-oztam az emailem.
Pirossal jelezte, hogy verify verify, de úgy éreztem nem kell azt nekem most feltétlenül megcsinálnom. De kellett. :)
Mely termeket ajánljátok freerollozásra? Lehetőleg olyat, ahová nem kell befizetni..
n
Mely termeket ajánljátok freerollozásra? Lehetőleg olyat, ahová nem kell befizetni..
Na ez faszság lesz, de azért is.
Gondolkozom egy programon, de hátha már létezik valamilyen formában.
Pókerasztal, amire 2-10 főt tetszőlegesen beállíthatok, és az adott pozíciók mellé megjegyzéseket rakhatok, jellemzően hogy milyen lapokkal mit érdemes kezdeni, esetleg színekkel kiemelve, tehát nagyon hasonló lenne a póker stratégiában letölthető alapstratégiához, csak ebben a programban bármit odaírhatnék, ráadásul egy gombbal kört válthatnék, tehát az osztó helye szépen változna, és azzal együtt a különböző pozíciók is nyílván. Az adatok nem íródnának ki mindenhol, hanem csak ha rámennék az egérre.
Így egyrészt vizuálisan jól látnám hogy az adott pozíciókban mik az ajánlott megjátszások, másrészt az ellenfeleim lapjaihoz is kaphatnék valami közelítő értéket, tehát hogy az adott pozícióban miket hogyan szokás megjátszani. Nyilván nem ez lenne a fő vonulat, hisz általában eltérően játszanak az optimálistól a kezdők, a lényeg az lenne, hogy lenne egy ilyen mozgó pozíciós asztalom, ahol mindent rögtön kézhezkapnék.
Persze lehet mindezt fejben is, csak szerintem brutálisan jó lenne egy magamfajta tökfejnek. :)
Kérdésem: Létezik valami ehhez hasonló ?
Nem túl kifinomult ötletem, hogy csinálok egy szép kör alakú asztalt photoshopban, 10 részre osztom, odaírom a pozíciókhoz amiket akarok, kinyomtatom, kivágom, valahogy ráerősítem egy másik papírra, hogy lehessen forgatni, és aztán forgatom. Szocialista játékszerhez hasonlítana. :)
"read" :)
Lenne egy nagy kérdésem a PT mesterekhez (és persze mindenkihez, aki olvassa ezt :))
Na szóval, mekkora előny, ha van több száz vagy több ezer hand információm az ellenfélről? Hogy használjam az adatokat?
Miket kéne megjegyeznem róluk?
- VPIP? (mindenkinek 60% felett van -_-)
- ???
(Hand historykat programmal adatbázisba gyűjtöm)

azagond hogy 60%os VPIPnél nincs gyakorlatilag olyan lap amit kizárhatnál:)
neked is annyi??:)
AF alapján láthatod milyen agresszív az ellen, 2 felett már meglehetősen. (képes semiblöffökre, stb.)
1 alatt passzív, ritkán emel csak (ha jó lapja van, szóval futás).
VPIP 20% alatt feszes, jó lap lehet nála, 30% felett laza.
PFR - VPIP-el együtt érdemes nézni, 4-5% -> csak AQ+, JJ+.
10% -> 66+, ATs+ kb.

Hát nekem is 48% kb, de nem értem miért, mert eléggé megválogatom a lapjaim.... Próbálok ABC pókert játszani NL2-n:)
PFR = Preflop Raise?
AF = Agressivity factor?
Peter, nem küldenéd el az MSN címed PÜ-ben? ;)